A tudósok új vérteszteket fejlesztettek ki, amelyek képesek a rák korai kémiai jeleit kimutatni – írja a LiveScience.
Folytatta győzelmi sorozatát a Boston Cetlics és az Indiana Pacers, tovább élesedik a csata a Dallas, a Phoenix és a ...
A tanulmány azt is kimutatja, hogy a mai emberek általában később érzik magukat „öregnek”, mint az előző generációk. Ma a 65 ...
Kénytelen volt visszafordulni az amerikai United Airlines Los Angelesből Kínába tartó járata, miután kiderült, hogy az egyik ...
Oroszország elfogadhatja az ENSZ békefenntartó erő Ukrajnába küldésének ötletét, de ennek az a feltétele, hogy azoknak nem ...
A kutatók következtetése: A cukros italok a szájüregi rák kockázati tényezői is, függetlenül a dohányzástól vagy az ivástól, ezeknek az italoknak a fogyasztása „jelentősen megnövekedett kockázattal” ...
Az észak-macedóniai Kocsaniban március 16-án hajnalban gyulladt ki az egyik szórakozóhely. A tűzben 59 ember vesztette életét ...
A katonaság univerzális tervező és korrekciós modullal ellátott repülőbombákkal nyitott tüzet a felderített célpontokra.
Paradigmaváltásra van szükség a vízgazdálkodásban, előtérbe került a víz visszafogása – mondta Szöllősi-Nagy András ...
Véget ért a sportok királynőjének téli versenyszezonja, a nankingi fedett pályás atlétikai világbajnokságon bronzérmet ...
Az emberi fülnek annyi változata van, hogy egy tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy ugyanolyan pontosan lehet ...
A Fehér Ház vizsgálatot indított hétfőn, hogy miként kerülhetett bele egy újságíró az adminisztráció azon zárt internetes ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results