Az árrésstop egy hete lépett életbe, az érintett élelmiszereknek átlagosan 17,7 százalékkal csökkent az ára – mondta Zsigó ...
Holtan találtak egy férfit, aki egy hatalmas víznyelőbe zuhant Dél-Korea fővárosában, Szöulban – közölte a helyi tűzoltóság.
Legalábbis erre utal, hogy Szijjártó Péter a kis, gyorsan megépíthető és üzembe állítható atomerőművekről tárgyalt USA-ban.
A független országgyűlési képviselő szerint ezekben a hetekben dől el, hogy az ország végérvényesen átlép-e a vegytiszta ...
Lehet, hogy Vitézy Dávid kijött a Fideszből, de úgy tűnik a Fidesz nem jött ki Vitézy Dávidból - üzente Fb-posztjában a ...
Kénytelen volt visszafordulni az amerikai United Airlines Los Angelesből Kínába tartó járata, miután kiderült, hogy az egyik ...
Az indoklás szerint a kormány a készpénzhez való hozzáférést kiemelt fontosságúnak tartja, ezért úgy döntött: a már működő ...
Információink szerint a Gazdasági Kabinet módosításokkal ugyan, de támogatta azt a jogszabály-javaslatot, amely a 2025-ös ...
Az érintett Signal-csoportban a jemeni húszik ellen légicsapások terveit vitatták meg, a Fehér Ház vizsgálatot indított az ...
A belügyminiszter korábban azt közölte, hogy a klub nem rendelkezett működési engedéllyel, működését „a lefizetések és a ...
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke szerint a most elültetett gyűlölködés évtizedekig velünk lesz. Banános macskák ...
Gulyás Gergely korábban elismerte, hogy Netanjahu még húsvét előtt az országba látogat, ám konkrét időpont akkor nem került ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results